2015. január 3., szombat

20. His father

Sziasztok! :)
Elég sok dolgom lesz idén (de furcsa ezt kimondani, hiszen olyan mintha még csak most kezdődött volna 2014), szóval nem tudom hogyan leszek képes a részeket írni és feltenni. 
DE mivel (remélem) ti is, és én is nagyon szeretem ezt a blogot, nem szeretném abbahagyni. :) Lehetséges, hogy ennél ritkábban lesz új rész, de ha sok jó visszajelzést kapok, megpróbálok sietni velük.
Na de itt is van az új rész! Várom a hozzászólásokat (minimum 10)! ;)
A hét további részében Justinnal jól megvoltunk, immáron Los Angelesben, a házukban. Ekkora már teljesen elfelejtettem a bulin történt eseményeket, és az eddigi sérelmeket, mint például azt hogy akaratom nélkül hurcoltak el, vagy azt, hogy a közvetlen közelemben mindenkinek hazudnom kellett. Anyának is, aki kétnaponta, néha naponta is felhívott, hogy a táborról kérdezgessen. Nagy volt a nyomás, hiszen hatalmas szükségem volt a színészi teljesítésre, na meg Ellist is be kellett vonjam a hazugságokba. Reméltem, hogy nem unja meg a dolgot, és mondja el anyáéknak. És ez még csak a kezdet...
Niko anyukája benézett a hét közepén, és letette pár cuccát Jeff szobájába. Nem mintha sok közöm lenne hozzá, de Justin beavatott a dolgokba. Miszerint Niko anyja fogja ellátni a tesztoszterontól túltengő férfiakat a házban, és nem mellesleg Jeff barátnője. Szóval Niko és Ben mostohatesók lettek. Legalábbis Justin elmondása szerint már az esküvőt is tervezgeti a párocska. Aranyosnak tűnt első látásra, de Justin mondta, hogy ne tévesszen meg a látszat. Mármint tényleg aranyos, de ha begurul... Niko tudna mesélni.- tette hozzá a végén. Amúgy egy ötvenes évei elején járó olasz hölgyről van szó, de nem tűnt 45-nél idősebbnek. Tipp-topp kinézetű, fekete hajjal és kreol bőrrel. Teljesen az ellentétem, de a maffia dologba teljesen beleillett, amit a fiúk képviseltek.
Szóval tényleg jól megvoltunk a héten. Szerencsére a vágás hamar gyógyult Justin oldalán, így a hét végére már be sem kellett kötni. Mindeközben vásárolni mentünk, takarítottunk, főztünk, filmeztünk és beszélgettünk. Mint egy átlagos pár, akik együtt élnek. Igaz, hogy egy ágyban aludtunk, de ettől még nem voltunk egy pár. A szívem mélyén remélem, hogy lesz ebből valami, de tudtam, hogy amint visszatérnek a többiek, azonnal kipukkad a rózsaszín felhő. Nem ölelhetem majd át amikor csak akarom, és nem fog mindig velem lenni.
És tényleg így lett. Az első este már azonnal bulizni mentünk, ahogy megjelentek a többiek. Mindenki puccba vágta magát, még én is. Felvettem az egyetlen fekete miniruhát, amit még a nővérem ruhatárából vettem kölcsön. Annyi ruha van a gardróbjában, hogy szerintem észre se venné. Ha meg igen, akkor menekülhetnék a tökéletesen manikűrözött karmai elől.
- Készen vagytok?- kérdezte Dean, aki körbejárt az egész házban, mindenkihez bekopogtatva. Azt hiszem ő a legnagyobb party állat a tagok közül. Persze Ben után, aki a DJ pultban tölti a szabadidejét.
- Igen- válaszolta Justin aki éppen a nyakláncomat kapcsolta be. Útóljára belenéztem a tükörbe. A szőke hajam egyenesen omlott a hátamra, a sminkem nem volt túl harsány, de elég volt ahhoz, hogy nagykorúnak nézzenek. Persze ehhez a magassarkú és az igen sokat mutató ruha is hozzájárult.
- Tyűha- szólalt meg Dean, mikor a mellettünk lévő szobába kopogtatott be.
- Jó vagy rossz tyűha?- kérdeztem bizonytalanul.
- Ha valaki azt mondja, hogy rosszul nézel ki ebben a cuccban, az vak. És utána halott- tette hozzá, miközben az övtartójából kivett egy glock-ot és megnézte a tárat.
- Csak viccelt- súgta a fülembe Justin mögülem, mikor nem reagáltam.
- Öh köszi- válaszoltam, de a glock látványától még mindig kirázott a hideg.
Ekkor nyitotta ki Ben a szobaajtót, amin az előbb Dean kopogott. Csak egy farmer lógott a derekán. Most láttam először a felsőtestét, ami meg kell hagyni nem volt valami rossz látvány.
- Öt perc- szólalt meg, majd visszacsukta az ajtót.
Lementünk a nappaliba, ahol már szinte mindenki ott volt. Jeff és Niko anyukája, Margaret úgy döntöttek, hogy otthon maradnak, míg a fiatalok buliznak.
- Indulhatunk- baktatott le a lépcsőn Ben, de nem volt valami fényes hangulatban.
Justin kivette a zsebéből a slusszkulcsot, majd elindult a bejárati ajtó felé.
- Még két ember befér hozzánk- fordult vissza az ajtóból.
- Ugye nem fogsz részegen vezetni? Nem akarom, hogy a rendőrségen kössetek ki- mondta Jeff, aki a nappaliban ült Margarettel. 
- Nem fogok inni- nyugtatta meg Justin, de szerintem mindenki tudta, hogy kamuzik. Még én is.
- Csak óvatosan- hagyta annyiban Jeff a dolgot.

Megérkezésünk után egy órával Justin már a VIP részlegen egy kis aszat tetején táncolt félmeztelenül, Ben a DJ pultból szórakoztatott minket jobbnál jobb zenékkel, még a szabadnapján is.
A banda egyik fele velünk volt, a másik fele meg vadászott. Hogy mire? Miniruhás, szőke cicababákra. Már meg sem lepődtem, mikor vagy tíz alul öltözött lány jelent meg a VIP részlegen. Sejtettem, hogy ennek köze lehet ahhoz, hogy a többi srác is visszakeveredett hozzánk. Mily nagy szerencse... Azon meg még kevésbé lepődtem meg, hogy pár lány azonnal a félmeztelen Justin felé vette az irányt. Eleve már azzal beérhették volna, hogy a VIP részlegben vannak, de nem. Ha az ember a kisujját nyújtja, az egész karja kell nekik...
- Nem ittam én még ehhez eleget- morogtam magamban, és kitéptem az egyik tag kezéből a piát, akit nem különösebben zavart a dolog, mert az egyik csaj szájában turkált a nyelvével. Fúj!
Odasétáltam az üvegkorláthoz, és lenéztem az alattam hömpölygő embertömegre. Egész életemben arra vágytam, hogy eljussak egy ilyen helyre. Sosem voltam olyan bátor, hogy elszökjek otthonról. Legalábbis addig nem, amíg egyszer meg nem történt. Mikor végre itt vagyok, nem tudom élvezni. Félkézzel eltoltam magamtól az átlátszó korlátot, majd visszahúztam magam. Mi ebben a jó? Részegnek lenni egy olyan helyen, ahol az emberek izzadtak és büdösek, és semmire nem emlékezni másnap? Bár tudtam, hogy én is úgy fogom végezni, mint a többiek.
- Szerintem erősebbre lesz szükséged- lépett mögém valaki, akinek a hangjától a hideg is kirázott.
Igen, megfordult a fejemben, hogy leugrok az emeletről, egyenesen bele a tömegbe.
- Danny!- mondtam tettetett örömmel, mikor felé fordultam. Meg sem lepett, ahogy végigmért.
- Rég láttalak kis késdobáló.
- Sajnos nem volt az olyan régen- morogtam tovább.
- Niko merre van?- hagyta figyelmen kívül a mondandómat, és a szememet is. A lábamra, majd a dekoltázsomra összpontosított.
- Azt hiszem elment valami csajjal- vontam vállat.
- Jól tette! És te hogy-hogy egyedül?- kérdezte, miközben közelebb húzódott hozzám, és a vállamon végigsimította a kezét.
- Ha nem látnád, tíz olyan ember van ebben a teremben, akivel jelenleg egy házban lakom. Nem mondanám, hogy egyedül vagyok- vigyorogtam a képébe, és lehúztam a sört, ami még a korsó alján volt.
- Danny haver!- lépett oda hozzánk Justin. Azonnal le is öklöztek, és kevésbé férfiasan átölelték egymást.
- Mizu öreg?- kérdezte Danny, miközben Justin átvetette karját a vállamon.- Ti együtt?- kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Nem- vágta rá Justin, én meg kiszabadultam az öleléséből, hogy szerezzek még valami ütős alkoholt. Tényleg valami keményre lesz szükségem, hogy utolérjem a többieket.
- Megvolt?- folytatta a vallatást Danny, mikor még hallótávolságon belül voltam. Reméltem, hogy Justinnak esze ágában sincs beavatni őt a részletekbe.
Lassan ment a lépcsőn lemenetel a hatalmas sarkú cipőben, de megoldottam valahogy. Hiszen a kényszer nagy úr! És most nagyon szükségem volt pár felesre.
Átverekedtem  magam a tömegen, ami a lépcső aljától egészen a pultig hatalmas volt. Szinte minden egyes négyzetcentiméteren állt valaki. Bezzeg a tánctéren meg bőven lett volna hely, de gondolom ezek a szélén nem a táncolós fajták voltak, hanem a prédára várós személyek.
- Szia. Két Tequilát kérek- szólaltam meg, miközben a mutató és középső ujjammal nyomatékosítottam mondandómat.
- Én meg egy személyit kérek- mondta a pultos srác.
- A barátom fönt vár engem, és nála van a táskám.
- És mi a barátod neve?- vonta föl a szemöldökét, miközben megnézte a VIP részlegben lévő személyeket.
- Justin. Justin Bieber.
- Nos, naponta minimum tíz olyan lánnyal találkozok, akik ugyanezt a dumát akarják velem beetetni- mondta, és elfordult, hogy felvegye a következő rendelést.
- Hey Niko! Éppen jókor jöttél!- fogtam meg a mellettem elhaladó srác karját, aki még kábulatban volt, de nem akartam tudni, hogy miért.- Ez a seggfej nem akarja kiadni a piám!- mondtam lebiggyesztett ajakkal.
- Kiszolgálnád a hölgyet?- kérdezte Niko a srácot, aki éppen előttünk haladt el a pult másik felén.
- Bocsi haver! Nem tudtam, hogy veletek van- húzta be fülét-farkát a srác. Szóval ezeket itt tényleg mindenki ismeri...
- Vegyük úgy, hogy ez meg sem történt- mondta Niko.
- Oké. Szóval, mit is kérsz?- fordult felém a pultos, immáron teljesen rám figyelve.
- Két tequila lesz.
- Legyen négy!- mondta Niko.
- Táncoljunk!- csaptam össze a tenyereim, miután lezúztam három felest. Az utolsót Niko fogyasztotta el, mert én már nem bírtam. Pontosabban kivette a kezemből, mielőtt megihattam volna. Ünneprontó!
- Én nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
- Dehogynem!- mondtam, miközben elkezdtem magam után húzni. Valahol a tánctér közepén álltunk meg, vagyis ott kezdtünk el mozogni a zenére, amit Ben szolgáltatott nekünk.
Teljesen átadtam magam a dübörgő ritmusának, és egy kicsit sem foglalkoztam azzal, hogy valószínűleg mindenki aki körülöttem volt, minket nézett. Miért is érdekelt volna? Végre jól éreztem magam. Habár ezt nagyrészt az italnak köszönhettem.
Éreztem, hogy valaki mögém lép, de tudtam, hogy nem Niko az, hiszen ő szemben táncolt egy lánnyal. És már eléggé benne voltak a dologban. Nem akartam tudni, hogy ez már a hányadik numera lesz neki.
Nem nagyon zavart az idegen test, míg a keze rá nem tapadt a csípőmre, aztán lejjebb haladt.
Megfordultam és Danny állt velem szemben. Ki más?
- Mit keres itt?- húztam össze a szemeim, miután eltoltam magamtól.
- Táncolok- vont vállat.
- Keress valakit, aki szeretne is veled.
- Rendben- mondta, és átment a mellettem levő lányhoz, aki úgy látszott örült a társaságnak. Szerencsétlen...
- Minden oké?- kérdezte Niko, amint mellém került a tánctéren.
- Persze- mosolyogtam rá, és visszalöktem a lányhoz akivel táncolt és én is folytattam a zenére való mozgást. Körülbelül fél óra múlva Niko jelezte, hogy elhagyja a bulit, és hazamegy a csajjal. Én pedig maradtam a helyemen. Csak nem talál be senki. Ha meg igen, ott vannak a fiúk. Csak észrevenné valamelyik, hogy eltűntem. Nem sokkal később Justin lépett oda hozzám, és a fülembe súgta, hogy fel kell menjek vele a VIP részlegbe. Meg is kérdeztem, hogy miért, de nem válaszolt. Így tehát követtem őt felfele a lépcsőn.
Fent egy hatalmas ismeretlen pasas állt a többiek között, de a lányok már nem voltak sehol.
- Szia. Jeremy vagyok, Justin apja- mutatkozott be.
- Lucy- válaszoltam megszeppenve.
- Sokat hallottam már rólad.
- Ohh- igazán meglepett az információ, mert én az égvilágon semmit sem tudtam róla. Még a nevét is most hallottam először. Meg nem hittem volna, hogy beszél rólam bárkinek is Justin, és érdekes volt, hogy egy szórakozóhelyen találkozok valakinek az apjával. Bár ezek a dolgok már nem is kéne, hogy meglepjenek.
És ami a legmegdöbbentőbb volt, az az, hogy Justin még mindig fogta a kezem és nem lépett el mellőlem, míg Jeremy mindenkit üdvözölt. Úgy hatott az egész, mintha már ezer éve nem látták volna egymást. Amit el is tudok képzelni, mert elég megviselten nézett ki az arca. Gondolom nem egy wellness hétvégén volt, főleg hogy több ideje ismerem a srácokat, mint egy hétvége és még véletlenül sem futottam vele össze azalatt a pár hónap alatt.
- Jeff?- kérdezte, mikor körbejárta a társaságot, de az említett személyt nem látta.
- Otthon van Niko anyjával- válaszolt Justin.
- Erős páros!- mondta Jeremy, miközben nevetett.
- Hát kíváncsiak leszünk mikor nyírják ki egymást- nevetett vele Mike is.
- Hello Jeremy! Mikor engedtek ki öreg?- jelent meg Danny. Szóval akkor tényleg nem wellnessezni volt...
Akaratlanul is megszorítottam Justin kezét, aki kérdőn nézett rám, mire csak megráztam a fejem. Tudtam, hogy tudja, hogy nem kedvelem a haverját.
- Pár napja- válaszolt Jeremy köszönés és körítés nélkül, amiből arra következtettem, hogy ő sem bírja Dannyt.
- És visszaköltözöl a házba?- folytatta a faggatást Danny.
- Nem tudom.
- Még egy kör!- kiáltott fel Mike, mikor a pincér megjelent két tálcával.
Az ivászat után Justin és Jeremy elvonultak az egyik sarokba beszélgetni, én pedig ottmaradtam a többiekkel, akik rendeltek egy lazább kört. Mike lépett mellém pár perc múlva, mikor a korlátnál álltam a többieknek háttal.
- Itt a koktélod- nyomott a kezembe egy kékes löttyel teli poharat.
- Mi van benne?
- Rum, vodka és még pár jó dolog.
- Köszönöm- mondtam, mikor kivettem a kezéből, de nem ment el mellőlem, hanem letámaszkodott a korlátra.
- Csodálkozom, hogy jó kislány létedre ilyen jól viseled azt, hogy egy házban laksz velünk.
- A kényszer nagy úr- válaszoltam, és beleittam az italomba. Ami kellően marta a torkomat, ahhoz képest, hogy csak egy koktél.
Pár percig még ott álltunk egymás mellett, de nem szóltunk egymáshoz. Éppen fordult volna el, mikor a kérdés kicsúszott a számon.
- Miért ült Justin apja?
- Inkább tőle kérdezd meg.
- Justintól?
- Igen. De jobb, ha mégsem teszed- láttam rajta, hogy legszívesebben menekülne a kérdések és a válaszadás elől.
- Olyan nagy dolog?
- El sem tudod képzelni mennyire- mondta komolyan. Érződött a hangján, hogy nem viccel. És ha azt vesszük figyelembe, hogy körülöttük minden durva számomra, akkor mi lehet az, amitől még őt is kirázza a hideg?

22 megjegyzés:

  1. Nagyon joo!!! Siess a kovivel :3

    VálaszTörlés
  2. Imádtam,mint mindig!! 💜 siess!!

    VálaszTörlés
  3. Juuj úristen végre, de vártam már ezt a részt! :D Nagyon tetszett mint mindig. Sajnálom, hogy ezentúl többet kell várni az új részekre, de ezért a sztoriért simán megéri várni! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj nagyon szépen köszönöm! Hát sajnos eddig is sokat kellett várni a részekre, de igyekszem. :)

      Törlés
  4. Nagyonn nagyonn jo lett siess a kovivel ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Folyamatban van. Még az utazások előtt megpróbálom feltenni.

      Törlés
  5. Fantasztikus lett (mint minden rész). Nagyon várom a kövit. <3

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy itt az új rèsz! Nagyon jó lett, mint mindig! :) siess a kövivel! ♥

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett.Siess a következővel :)

    VálaszTörlés
  8. Imádtam ezt a rèszt is :) Remèlem hamar hozzod az új rèszt

    VálaszTörlés
  9. Imádom!!gyorsan hozd a kövit!!"Niki"

    VálaszTörlés
  10. Na siess a kovivel;)!

    VálaszTörlés