21. Can You Feel My Heart?

 BADUMMMTS!

 Boldog (elő) Valentin napot drágaságok! Igen, ez egy Valentin napi rész lett volna, de már olyan régen vártok rá... 

Jó szórakozást!

Egy hét telt el a bizonyos este óta. Nem újdonság, ha azt mondom, hogy Justin kerülte a társaságom. A közös programok, mint például a vacsorák, mindig kínos csendben zajlottak. Napközben Benjamin, Niko és Mike szórakoztattak, amiért hálás voltam nekik, de ha dolguk volt akkor egyedül maradtam. Látszott Jeremyn, hogy nem szívesen lát a házban és ezáltal én sem tartózkodtam ott szívesen. De nem mehettem haza, még nem.

- Egy óra múlva elmegyünk- mondta Mike, aki éppen mellettem ette a hatalmas, dupla sonkás szendvicsét, majonézzel.
- Oké- fordultam felé, és próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt.
- Tied a ház. Na meg Zeusz és Jeremy is itt lesznek- mondta, miközben egy sonka darabot dobott a földre az említett kutyának.
- Ne etesd!- mordult fel mögöttünk egy hang, ami tudtam jól, hogy Justinhoz tartozik.
- Jeremyvel?- kérdeztem kikerekedett szemekkel Miketól, aki Justinra nem hallgatva, ledobott még egy szelet sonkát a kutyának. Gondolom azért, hogy felhúzza annak gazdáját.
- Én is itthon maradok- válaszolt Mike helyett, akire közben gyilkos pillantásokat vetett.
- Miért?- lepődtünk meg egyszerre Mike-kal.
- Lényegtelen- zárta le ennyivel a témát, és kisétált a konyhából.

( zene innentől: https://www.youtube.com/watch?v=nNbZJ-IgAEg )

Az ajtóban állva könnyes búcsút vettem a srácoktól, akik megígérték, hogy semmilyen hülyeséget nem csinálnak majd. Persze azon kívül, ami a munkájuk.
Pár perccel később hangos csörömpölésre lettem figyelmes, ami Justin szobája felől hallatszott.
- Justin?- kopogtattam az ajtaján, de nem jött válasz.
Mikor benyitottam csak Justin volt ott, a telefonjával a kezében. És egy csomó összetört tárgy volt körülötte. Éppen egy újabb tárgyat dobott a falnak.
- Justin?- kérdeztem halkan. Nem akartam megijeszteni, hiszen láthatóan nem vette észre, hogy ott vagyok.
- Mi van?- csattant fel.
- Minden rendben?
Hülye kérdés. Úgy néz ki, hogy minden rendben van nála?
- Menj ki Lucy!- utasított keményen.
- Mi a baj?- kérdeztem, miközben bezártam magam mögött az ajtót.
- Mi nem?- kérdezett vissza gúnyosan miután beleivott az asztalról felvett poharába.
- Mond el!- léptem közelebb hozzá.
- Az apámat megint bevitték- mondta ki pár percnyi hallgatás után.
- Tessék?- lepett meg a hirtelen őszintesége. Nem hittem volna, hogy elmondja.
- Jól hallottad!- mordult fel, és még egy pohár landolt a parkettán a többi között.
- Ezelőtt is volt már bent. Nem mintha ez okés lenne, de ez mitől más?
- Vannak titkok, amik jobb ha azok is maradnak.
- Ennyire rossz?
- Ennyire tudni akarod?- kérdezett vissza gúnyosan a szemembe nézve.
Bólintottam, de nem vettem le a tekintetem a perzselő szemeiről és megfeszült állkapcsáról. Részeg volt.
- Nem ő öltem meg az anyámat. Nem neki kellett volna a börtönben rohadnia- tárta szét a karjait.
- Akkor kinek?
Kérlek ne! Csak azt a választ ne!
- Szerinted?- köpte a szavakat, és folyamatosan közeledett felém.
- Miért?- súgtam alig hallhatóan, miközben hátrálni próbáltam.
- Kurva volt!- mondta undorodva.- Átvert minket!- emelte fel a hangját, és még mindig mozgásban volt.
- Hány éves voltál?- hagyta el a számat a kérdés.
- Tizenöt.
A falnak ütköztem, és rájöttem, hogy nincs kiút. Nyeltem egyet és vártam, hogy folytassa.
- Félsz?- kérdezte, mikor megállt előttem tíz centire. A tenyerei a fülem mellett, a falon voltak. Esélyem sem lett volna menekülni.
Hát nem egyértelmű?
- Nem- válaszoltam, de a hangom megremegett.
- Jó- súgta egy mosoly kíséretében, ami hamar el is tűnt az arcáról.
Némán álltunk egymással szemben. Én a hallottakat próbáltam feldolgozni, míg ő Isten tudja mire gondolt... A közöttünk beállt csend kezdett megrémíteni. Annál is jobban, mint amit az előbb tudtam meg. Féltem, hogy valami olyan jár a fejében, ami esetleg olyan dologgal végződne ami az életembe kerül.
- Veled sosem tennék semmi rosszat- szólalt meg, mintha a gondolataimban olvasott volna. Összerezzentem ahogy meghallottam hangjának lágyságát. Két perce még majdnem felrobbant, most meg...
- Justin, én...- kezdtem, de félbeszakított.
- Komolyan mondom! Tudom, hogy eléggé el vagyok cseszve, de veled más vagyok.
- Hogyan más?- kérdeztem. Végig sem gondoltam azt, hogy mi szaladt ki a számon.
- Félek közel lenni hozzád, de mégis utálok egyedül lenni.
- Akkor engedj be!
- Nem tudom megfullasztani a démonjaimat. Tudják hogyan kell úszni- válaszolt elgyötörten, miközben a hajába túrt bal kezével.
- Biztosan van rá mód.
- Miért nem menekülsz el? Miért nem jelentettél fel? Miért akarsz segíteni?- csak úgy röpködtek a kérdések körülöttem.
Lassan felemeltem a bal kezem az oldalam mellől, és az övéért nyúltam. Nem ellenkezett, mikor a mellkasomra tettem azt. Éreztem hogyan zakatol a szívem a hatalmas tenyere alatt.
- Ezért- szinte tátogtam.
- Jobbat érdemelsz.
- Nem kell jobb!
A szemei az enyémet fürkészték, majd néhány pillanat múlva a keze lassan elindult a mellemen fölfelé. Egészen a nyakamig és a hajamba túrt.
- Sajnálom- súgta a számba.
Tudtam, hogy az engedélyemre vár. A derekára tettem a kezeimet és áthidaltam a közöttünk lévő távolságot. Lassú és szenvedélyes volt. Sosem éreztem még azt, amit akkor. Úgy csókolt, mintha az élete múlt volna rajta. És ezzel nem volt egyedül.
Elkezdett az ágy felé tolni, én pedig nem ellenkeztem. Üvegszilánkok ropogtak a cipőink alatt, de a takarítás érdekelt abban a pillanatban legkevésbé.
A kezei már a csípőmön voltak, és megragadták a toppom alját. Beleegyezésem jeléül felemeltem a karjaimat, mire ő áthúzta a fejemen a ruhadarabot, ezzel eltávolítva a szánkat egymástól. Ő is megszabadult a saját pólójától, és immáron a csupasz mellkasa ütközött az enyémnek, ezzel ledöntve minket az ágyára. Gyorsan lerúgtam magamról a papucsom.
- Ettől is megszabadulhatnánk- morogta két csók között, a nadrágom gombjával bajlódva.
- Azt hiszem a tied sem fog kelleni- mondtam zihálva, a levegőhiány miatt.
- Jól hiszed bébi- mondta mosolyogva.
Egy pillanattal később már csak alsóneműben voltunk mindketten. Áldtam az eget, hogy egy fekete csipkés darabot választottam reggel.
- Istenem!- markoltam bele a lepedőbe, mikor hirtelen megéreztem Justin ismerős ujjait a bugyim alatt. A szája a nyakamat és a melleimet kényeztette, míg a másik kezével mellettem támaszkodott.
- Fáj?- kérdezte, mikor már majdnem a véghez közeledtem.
Megráztam a fejem, ő meg kihúzta az ujjait és megcsókolt.
- Miért hagytad abba?- néztem rá kábán és értetlenül.
- Más terveim vannak- válaszolt egy féloldalas mosollyal az arcán.
- Ohh- reagáltam. Az éjjeliszekrény felé nyúlt és egy arany tasakot tartott a kezében, mikor visszatért fölém.
- Készen vagy?
- Azt hiszem- válaszoltam nem túl meggyőzően, mire ő letolta a boxerét, és OHH ISTENEM! Nyeltem egy hatalmasat. Hatalmas...
- Szeretnéd csinálni?- nyújtotta felém az óvszert, mikor észrevette, hogy bámulom.
- Én.. Izé... Öhmm...- kezdtem magyarázkodni, és eltakartam az arcom. Ciki. Legszívesebben a takaró alá bújtam volna, de mivel az alattunk volt, csak a kezem maradt.
- Lu! Lucy!- szólongatott Justin, miközben a csuklómat simogatta.
- Hmmm?- kérdeztem a kezem alól. Rák vörös lehettem.
- Semmi gond nincsen. Tudok várni- mondta, miközben legördült rólam és egy hosszú puszit nyomott a hajamba. Szorosan hozzábújtam, mire átölelt. És a tudat, hogy semmi sem volt rajtunk, újra belém nyilallt. Akartam őt. Mindennél jobban.