2. You can't go home!

zene: http://www.youtube.com/watch?v=5kHBLkymSPA

Belökött egy kocsiba, ő is beszállt, gyújtást adott a járműnek, és már el is indultunk.
- Hová viszel?- kérdeztem, mikor rájöttem, hogy ő az, aki leszólított a buli fele menet. Nem sűrűn járkálnak fekete Audi r8-asok mindenfelé...
- Minél kevesebbet tudsz, annál jobb neked!- tért ki a válaszadás alól.
Nem mertem megszólalni, hiszen láttam, hogy ideges.
Az arcát kezdtem el fürkészni, amin még mindig kemény vonások ültek. A haja lazán fel volt zselézve. Ha éppen nem láttam volna, hogy megöl valakit, és nem rabol el, akkor még vonzónak is találtam volna... Na nem minthogyha ez a rossz fiús imidzs nem tetszene, de megrémít.
- Mit nézel?- kérdezte nem túl kedvesen, mire azonnal az ablak felé fordítottam a fejemet. Nem akartam, hogy lássa a legördülő könnyeimet.
Sosem voltam valami erős idegzetű ember, és ha bárki hangosabban szól rám, mint általában szoktak, akkor előfordul, hogy inamba száll a bátorság, és kis nyuszivá változom. Most sem történt másképp.
Egy eldugott környéken leállt, és rám parancsolt, hogy szálljak ki én is. Akármennyire nem volt kedvem az egészhez, láttam már, hogy mire képes...
Tudtam, hogy értelmetlen elfutni, hiszen már egyszer megpróbáltam, és nem jött össze.
- Gyere- ragadta meg a kezemet, és már el is indult.
A kulcsaival babrált, majd a lift felé húzott. Beszálltunk, és megnyomta a hatos gombot. A helység igen kicsi volt, ami miatt elég közel álltam hozzá, bár így is megpróbáltam nem a közvetlen közelében lenni.
Mikor jelezte a lift, hogy a megfelelő emeleten vagyunk, újra megfogta a kezemet, és egy ajtó felé húzott.
- Mi a neved?- kérdezte, mikor már a lakás belsejében voltunk.
- Lucy.
- Szóval Lucy... Add a telefonod.
- Miért?
- Csak add már ide!- nyújtotta ki a kezét idegesen. Beletettem a tenyerébe a kis készüléket.
- Itt maradsz, amíg ki nem találok valamit. Megértetted?
- Igen- válaszoltam halkan.
Leültem a kanapéra, és onnan néztem körbe, mikor már kimet a helyiségből. Kifejezetten hasonlított az egész egy agglegény lakására, mintsem egy gyilkoséra.
És abban a pillanatban esett le, hogy tulajdonképpen mekkora sz*rban is vagyok.
Kétségbeesetten fordultam körbe, hogy hátha találok valami olyan eszközt, amivel ki tudnám nyitni az ajtót.
Morgást hallottam magam mögül. Megfordultam, és egy hatalmas fekete német doggal találtam szembe magam. Lassan hátrálni kezdtem, de csak nem hagyta abba a morgást.
- Nyugi- mondtam neki, de még jobban közeledett, majd rám vicsorgott.
- Zeusz! Elég!- szólt rá az elrablóm a vérebre. Az persze azonnal fülét-farkát behúzta, és a gazdája mellé ült.
- Köszönöm- súgtam halkan, még mindig a falhoz lapulva.
- Nincs mit- vont vállat, és visszament oda, ahonnan jött. A kutya ott maradt, és engem nézett. Rémisztő egy jelenség volt.
Kulcscsörgést hallottam, majd belépett a lakásba Ben. Milyen vicces, hogy csak az ő nevét tudom...
- Csak nem félsz?- kérdezte rám nézve, és elnevette magát. Odament Zeusz-hoz, és megpaskolta a hátát.
Figyelmen kívül hagyva a kérdését, leültem a kanapéra, és az átlátszó körömlakkot keztem kapargatni az ujjaimról. Nem találtam jobb elfoglaltságot.
- Megérkeztem!- mondta hangosan Ben, és válaszra várt.
- Jó. Segíts kitalálni, hogy mit csináljunk a csajjal- jött ki újra a nappaliba.
- Öljük meg!- válaszolta Ben halál nyugodtan.
- Nem szólok senkinek. Esküszöm!- szólaltam meg.
- Nem ölhetünk meg mindenkit!
Végre valami pozitív dolog...
- Túl sokat tud!- kelt saját védelmére Ben.
- Benjamin! Megoldjuk!
- Hogyan? Magunkkal hurcoljuk?
- Pontosan!
- Mi?- kérdeztem két oktávval föntebbi hangon, mint az eredeti.
- Csak légy óvatos Justin!- nézett farkasszemet Ben és (mint utóbb kiderült) Justin.- Elindulok hazafelé.
- Vidd magaddal Zeusz-t.
- Nem lehet a csajt?- próbálkozott.
- Felejtsd el!- válaszolt keményen.
Ben szólt Zeusz-nak, aki azonnal oda is ment hozzá, majd elhagyták a lakást.
- Haza mehetek pár cuccomért?- törtem meg a csendet.
- Nem mehetsz haza!- mondta, miközben az orrnyergét masszírozta.
- Miért?
- Mert veszélyes. Nem láthatnak minket együtt.
- Meg se kérdezem- forgattam meg a szemeimet.
- Ne is. Indulnunk kell!
Felszedte a szoba sarkában elhelyezkedő táskát, és körülnézett a szobában. Gondolom, hogy nem-e hagyott ott valamit.

1. I don’t see anything…

Itt is az első rész. Prológust nem teszek, hiszen innen úgy is kiderül minden. :)

Jó olvasást!

zene: http://www.youtube.com/watch?v=O3ulMl8SKN4

Mérgesen csaptam be magam mögött az ajtómat. Hogy miért?! A szüleim folyton azzal jönnek, hogy mindent az én érdekemben tesznek. Ergo, nem engednek el péntek este bulizni. Elegem van! Már 17 éves vagyok. Nem tilthatnak meg nekem semmi olyat, amihez jogom lenne.
Bosszúsan fújtam ki a levegőt, majd öltözni kezdtem. Még szép, hogy kilógok! Semmi kedvem egész este malmozni, és azon gondolkozni, hogy a barátaim éppen milyen jól szórakoznak. Túl sokszor hagytam már ki az ilyesfajta szórakozási lehetőségeket. Nem akarok mindig én lenni az a lány, aki a suli padban csöndben hallgatja, hogy milyen jól szórakoztak a többiek. Részese akarok lenni a dolgoknak!
Halkan ereszkedtem le az ablakom alatt lévő borostyán indákon, miközben áldtam az égieket, hogy egy darabban leértem a földre.
Miután sikerült a ház mellől elosonnom, megigazítottam a halványsárga ruhámat, és egyenletes léptekkel haladtam a buli helyek szolgáló ház felé, ami nem volt túl közel a miénkhez.
- Merre mész?- szólított le valaki, a mellettem lelassító kocsiból.
- Nem a te dolgod- válaszoltam, és ügyeltem arra, hogy ne legyen feltűnő a félelmem.
- Ne legyél harapós. Csak egy kérdés volt- válaszolt, majd az autót felgyorsítva elhajtott.
Szerencsére.
- Szia Lucy- köszönt nekem Ellis, mikor beléptem a házba, majd továbbment.
Nevetve fordultam utána. Kellett egy kis idő, hogy leessen neki a dolog.
- Várjunk csak!- tolatott vissza- Mit keresel itt?- kérdezte.
- Szia, neked is! Ellógtam- vontam vállat.
- Huhh. Te kis rosszkislány!- csípte meg az arcom.
- Oké. Adj valami piát, mert ez nem fog sűrűn előfordulni.
- Ohh máris!- mondta, és a kezembe nyomott egy üveg sört.
- Poharat nem kapok?- fintorodtam el.
- Persze, hogy nem! Ez a való élet Lucy. Csináld, amit én. Vili?
- Értettem.
- Szóval, mi szél fújt erre?- karolta át a vállamat, miközben a tömegbe vezetett.
Elmeséltem neki, hogy megint összevesztem a szüleimmel, ami szinte már meg sem lepi Ellis-t. Mostanában elég sokszor keveredek vitába velük, amit ők annak tudnak be, hogy kamaszodom. Megértette a problémámat, hiszen az ő szülei sem valami engedékenyek.
Nem tudom, hogy pontosan mennyit ihattam, de az elmémet nyomó súlyok kezdtek elszállni, és ahelyett, hogy aggódtam volna, átadtam magam a pillanatnak.
- Hozok valamit magamnak- mondtam Ellis-nek, de láthatóan elsősorban nem velem foglalkozott, hanem a sráccal, aki a szájában turkált.
A kanapéról felállva, az ideiglenesen felállított pult felé vettem az irányt. Rendeltem egy tequila gold-ot, amit a szabályoknak megfelelően fogyasztottam el. De az apró betűst figyelmeztetést már kihagytam...
Elkezdtem szédülni, és úgy éreztem friss levegőre van szükségem. Kitámolyogtam a ház (akarom mondani kastély?!) elé, és megtámasztottam magam a kőkorláton. Hirtelen felindulásból elindultam a kert felé, és leültem a fűbe. Lassan hátradőltem, de abban a percben úgy éreztem, hogy az volt a világ legrosszabb döntése, így felültem.
Hangos veszekedésre lettem figyelmes, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Feltápászkodtam, és elindultam a hangok/alakok felé.
Láttam, hogy ketten verekednek, és egy harmadik az út szélén áll, és nézi őket. Az egyik dulakodó leszúrta a másikat, aki összeesett, és nem mozdult.
A szám elé kaptam a kezem.
Hihetetlen gyorsasággal tisztult ki a fejem, majd futásnak iramodtam a kastélyhoz tartozó kertben. Nem tehettem mást!
Hallottam magam mögött, hogy valaki utánam szaladt, de nem mertem hátranézni. Tisztában voltam vele, hogy a testnevelés órán lévő futóedzés koránt sem tart olyan fitten, mint ahogy annak kéne.
Elkapta a derekamat, és szembe fordított magával. A könnyeim egymás után folytak végig az arcomon. Féltem.
- Nem láttam semmit- mondtam ki az egyetlen dolgot, ami eszembe jutott.
- Persze, hogy nem- mosolyodott el féloldalasan.
- Hé, Ben! Merre vagy?- kiáltott egy mély férfias hang az éjszaka sötétjében.
- Megyek!- üvöltött vissza az engem tartó férfi, és elindult velem. A felkaromnál húzva fogott, ami eszméletlenül fájt.
- Mondd, hogy nem látott semmit!- nézett rám az, aki az előbb leszúrt valakit. Óvatosan körbenéztem, de a teste már nem volt sehol.
- Pedig de- válaszolt Ben, majd átlökött a másik férfinak.- Csinálj vele, amit akarsz, de bizonyosodj meg róla, hogy nem mond semmit, senkinek.