24. In The End, It's Him & I

Sziasztok Drágáim!

Nem tudom még mennyien vagytok itt velem ennyi idő után, de remélem aki itt van nem nagyon mérges rám a nagy kihagyás miatt és élvezni fogja ezt a részt.

Idáig nem éreztem úgy hogy folytatnom kéne, aztán újra olvastam és nem hagyhattam annyiban Justin és Lucy történetét.

Tehát itt van a várva várt rész, ami kicsit rövid, de pont jó bevezetése a folytatásnak.
Jó olvasást Drágák!

Puszi,

Fly

(zene: https://www.youtube.com/watch?v=SA7AIQw-7Ms)

Két napja utaztunk mikor végre megálltunk aludni pár órácskára egy lepukkant motelben.
⁃ Justin. Ezután ez már mindig így lesz?- kérdeztem lemondóan, miután a fürdőszobából kijött.
⁃ Mi?- értetlenkedett.
⁃ Penészes motelekben és gyors kaján fogunk élni?- dobtam félre a félig üres krumplis papír zacskót.
Nem szólt semmit, csak leült velem szemben az ágyra. A gyengén világító lámpa fényében megcsillantak felsőtestén a víz cseppek, melyek lassan útjukat vették lefele. Annyira megigézett a jelenet, hogy szinte el is felejtettem mit kérdeztem tőle.
- Persze, hogy nem lesz ez mindig így. Csak pár hétig bírd ki- mondta miközben a tenyerét az enyémbe fogta.
- És a többiek? Ben? És mi lesz Zeusszal?- kezdtem aggodalmaskodni.
- Minden rendben van mindenkivel. Most az a lényeg, hogy minket ne találjanak meg.
- Ígérd meg, hogy nem fognak- mondtam elcsukló hangon.
- Megígérem!- jelentette ki és közelebb húzott magához.
Ujjait beletúrta a hajamba, ami még mindig vizes volt a forró zuhanytól amit megérkezésünkkor vettem. Lassan az ölébe húzott, majd durván csókolni kezdett.
- Hiányoztál- lihegte a számba pár másodperccel később. Alig kaptunk levegőt az előbbi heves csók után, de ez nem szegte kedvünket.

Hajnalban telefon csörgésre ébredtünk. Justin kómásan nyúlt a készülékért, amibe csak valaki beleüvöltötte hogy, "Vörös kód".
Justin azonnal kipattant az ágyból, mintha az a pár másodperc elég lett volna arra hogy átgondoljon mindent, én pedig értetlenül feküdtem tovább.
- Készülj- mondta ellent mondást nem tűrő hangon, és hozzám vágta a bőrönd tetején lévő ruhákat, nem foglalkozva azzal, hogy melyikünké.
- Mi történt?- tudakoltam még mindig tompán, miközben még az előző este édes képei pörögtek le a szemeim előtt. Persze próbáltam eleget tenni a kérésének és magamra ráncigáltam a fehérneműm, és azt amit Justin adott. Az egyik farmerem és az Ő egyik pólóját.
- Ránk találtak- jelentette ki, és körbenézett a szobában.
Jobbnak láttam nem megszólalni, csak követni az utasításait. Egy percen belül már az autójában ültünk, miközben ő a gázra taposott.
- Hogyan? És ki telefonált?
- Nem tudom hogyan. Ben hívott. A srácok feltörték a rendőrség URH csatornáját. Mindent hallanak, amit csak szeretnének.
- Ez elég jól hangzik.
- Igen, és így egy lépéssel előttük lehetünk. Mindig- kacsintott rám Justin.
- És ha rájönnek?- kezdtem aggódni.
- Hidd el, nem fognak.
Egy órával az elindulásunk után, mindketten farkas éhesek voltunk. Egy útszéli kis étteremben fogyasztottuk el a reggelinket. Én egy mogyoróvajas- eper lekváros gofrit kértem, Justin meg körülbelül mindent, ami a menün fel volt sorolva.
- Biztos nem eszel többet? Nem tudom mikor fogunk legközelebb megállni- mondta teli szájjal, majd válaszomat meg sem várva visszafordult az ételhez és falta tovább azt.
- Köszönöm, jól vagyok- mondtam miközben a díszítésnek szánt mazsolákat kotorgattam a tányér közepéről a szélére.
- Nem ízlik?- nézett fel Justin körülbelül öt perccel később.
Neki lényegesen kevesebb étel volt már a tányérján, míg az enyémről egy falat hiányzott.
- De finom- mondtam, de fel sem néztem rá.
- Lucy....- kezdte.
- Tudod, nem így akartalak viszont látni- néztem fel rá.- Tudom, neked megvan a saját megszokott életed a "családoddal" és úgy érzem a részese lettem. De ez most olyan mintha a mély vízbe dobtak volna. Én nem ehhez az élethez vagyok szokva. Még ennyi együtt töltött idő után is van ami meglepetésként ér. Szerinted én ezt bírni fogom?
Kijött minden, ami miatt aggódtam. Nem akartam a nyakába zúdítani, de tudnia kellett, hogy mit érzek.
- Bébi- kezdte, miközben átült a szemben lévő boxból mellém és két keze közé vette az arcom.- Ha te nem vagy képes erre, akkor más sem. Emlékszel hogy ismerkedtünk meg? Emlékszel hogy mennyire próbálkoztál meggyőzni? Az nem egy gyenge emberre jellemző viselkedés volt.
- Köszönöm- súgtam halkan.
- Olyanok leszünk, mint Bonnie és Clyde. A végén csak Te és Én leszünk.
Közel húzott magához és heves csók csatába kezdtünk az étterem közepén. Semmi és senki sem számított abban a pillanatban. Ő az az ember, aki hiába tűnik rossznak, mégis a helyes útra terel. Az útra, amint nekem Vele együtt kell megtennem.
- Most pedig egyél szívi!- parancsolt rám, és ő is maga elé húzta a tányérját, miközben egyik kezét a combomon hagyta.