7. Home

Olyanok is tudnak mostantól kommentet/megjegyzést írni, akiknek nincsen semmiféle felhasználója!!! De kérlek, nevet írjatok. :))

Öt hozzászólás és/vagy +5 feliratkozó = új rész!

- Bemehetek?- kopogtatott halkan az ajtón a börtöntöltelék.
- Gyere- fújtam ki idegesen a levegőmet.
Bezárta maga mögött az ajtót, és annak támaszkodott.
- Sajnálom, hogy belekevertelek- nézett farkasszemet velem. Őszintén gondolta.
- Már mindegy. Fogadni mernék, hogy az a nyomozó, vagy mi, figyelni fog.
- Honnan veszed?
- Volt a nézésében egy olyan "tudom-hogy-tudsz-valamit" dolog. Rémisztő volt.
- Ilyen fejjel hallgatják ki az embereket. Mindig.
- Hányszor vittek már be?
Itt volt az ideje, hogy többet megtudjak róla. Miközben gondolkozott, leült szembe velem az ágyra.
- 5-ször vagy 6-szor. De általában aznap, vagy másnap már kint is voltam.
- És mindig bűnös voltál?
- Igen.
- Hány embert...?- kezdtem, de nem bírtam befejezni. Egyszerűen nem tudtam.
- Hány embert öltem meg?- tette fel az általam félig kimondott kérdést.
Hálás voltam, hogy nem nekem kellett.
- Igen- súgtam halkan.
- Nem sokat- vont vállat.
Felhúztam a lábaimat, és törökülésbe ültem, míg ő a reakciómat figyelte.
- Nincs bűntudatod?- kérdeztem.
- És neked?- kérdezett vissza frappánsan.
- Van. De az teljesen más.
- Miért nem mondtad el nekik az igazat?- érdeklődött most ő.
- Magam sem tudom- válaszoltam, majd kinéztem az ablakon, hogy véletlenül se találkozzon a tekintetünk.
- Félsz tőlem- jelentette ki.
- Csak nem akarom úgy végezni, mint a pénteki srác.
- Nem fogod, amíg nem szólsz a zsaruknak.
- Azt hittem, hogy a maival bizonyítottam- tártam szét a karjaimat. Mérges voltam Újra. Beszarás, hogy fenyeget. Mit képzel magáról?! Utálom! Utálom, hogy az egyik pillanatban egész jól elbeszélgetünk, a másikban meg meg tudnám fojtani egy kanál vízben.
- Bizonyítottál, de ez nálunk édes kevés.
- Mit vársz? Mit csináljak, hogy végre nyugodtan élhessem tovább az életem?
- Remélem nem gondoltad komolyan, hogy ezek után normális életed lehet.
- Miért ne lehetne?
- Mától szerepel a neved az aktámban.
- Micsoda megtiszteltetés!- mondtam enyhe cinizmussal a hangomban.
- Holnap hazaviszlek- jelentette ki, majd felállt mellőlem, és az ajtóhoz sétált. Kinyitotta, majd kisétált rajta. Szerencséje, hogy kiment. Nem akartam vele egy légtérben tartózkodni.
Reméltem, hogy ma már többet nem kell találkoznom vele. És senki mással.
Elkészülődtem, és befeküdtem a pihe-puha ágyba.
Már majdnem aludtam, mikor valaki kopogtatott az ajtón. Bárki is az, kinyírom! Nem hiszem el! Aludni akartam!
- Ki az?- morogtam az ajtónak.
- Jeff. Bejöhetek?
Hát ez meg mit keres itt? Na jó, nyilván az ő háza...
- Igen- válaszoltam, mire bedugta a fejét az ajtó és az ajtófélfa közti résen, majd teljes testtel megjelent a szobában.
- Justin említette, hogy holnap hazavisz.
- Igen.
- Köszönöm, hogy segítettél kihozni.
- Nem kell köszönni. Ha nem tettem volna, akkor én már alulról szagolnám az ibolyát.
- Igaz.
- Ha azért jöttél, hogy megfenyegess, akkor megnyugodhatsz. Nem fogok egy szót sem mondani senkinek sem.
- Remélem bízhatunk benned.
Bólintottam, de nem akartam ugyan azt végig beszélni vele, mint Justin-nal. Na meg Jeff-re nem merném felemelni a hangom. Félelmetesebb, mint Justin.
- Hagylak aludni- mondta, majd kiment.

Reggel madárcsiripelésre ébredtem, ami kifejezetten jó volt. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, és kikeltem az ágyból. Végre egy hétfő reggel, amikor nem megyek suliba. Ha ezt anyám tudná, tuti kiakadna. De amit nem tud, az nem fáj neki. Vagyis nekem...
Lefürödtem, fogat mostam, utána pedig lementem a nappaliba. Nem ért meglepetésként, hogy ott ült majdnem mindenki. Kávéztak és beszélgettek.
- Indulhatunk?- állt fel Ben.
- Igen. Justin?- kérdeztem, mikor nem láttam a helységben.
- Dolga akadt, és megkért, hogy vigyelek haza.
- Oké- vontam vállat nemtörődöm stílusban, de legbelül nagyon is zavart, hogy nem Justin visz haza.
Szerencsére anyáék dolgoztak, így nem volt gond abból, hogy három órával hamarabb értem haza, mint ahogy egy rendes tanítási napon tettem volna. Általában ilyenkor késő estig egyedül szoktam lenni, amit ki is élveztem. A hifi-t a leghangosabbra tekertem, és üvöltettem a rádióban éppen aktuális számot. Ezt akkor nem tehettem, mikor a szüleim otthon vannak, hiszen ő olyankor pihennek. Apa sokat dolgozik a kórházban, mint sebész, anya pedig a bíróságon, mint ügyvéd. Szeretem azokat az alkalmakat, mikor keveset vannak otthon.
Kerestem valami ehetőt a hűtőben, megmelegítettem, majd megettem.  Nem volt valami nagy dolog, de jobb volt, mint a semmi.
Mikor végeztem,felmentem a szobámba, és elkezdtem tanulni. Nem valami kellemes elfoglaltság, de muszáj, hogy jó jegyeket szerezzek.
Nem sokkal azután, hogy elkezdtem, megszólalt a telefonom. Egy sms-em érkezett egy ismeretlen számról. Érdeket a dolog, így megnyitottam azt.
"Holnap elviszlek az iskolába. Justin"
Ez meg honnan tudja a számom?! Na jó, nyilván megvannak a módszerei, hogy kinyomozzon ilyen dolgokat...
Visszaírtam neki egy okét, és ennyi. Nem nagyon akartam vele találkozni. Oké, jóképű, meg minden, csak éppen nem hinném, hogy az esete vagyok. Na meg elég rémisztő személyiség néha.
Nem törődtem a dologgal és csináltam tovább a teendőimet, amiből elég sok akadt.
Késő este értek haza anyáék így csak egy köszönés erejéig találkoztunk.