2013. július 12., péntek

6. Detective


Még mindig várom a feliratkozókat, és a hozzászólásokat! ;)
Jöhet negatív vélemény is, csak azt kérem, hogy kulturált legyen!


Elsétáltam a busz állomásig, vettem egy jegyet, és felszálltam a buszra. Utálok buszozni, de mivel még nincsen jogsim, se kocsim, így ez az egyetlen megoldás maradt számomra.
A három órás út alatt folyamatosan azon agyaltam, hogy tulajdonképen miért is kell nekem oda menni.
Mikor beállt a busz az állomásra, azonnal elindultam, hogy megkeressem a rendőrséget. Nagy nehezen meg is találtam az épületet, és besétáltam. Az előtér egyszerű volt, aminek bal oldalán a recepció volt, középen egy hatalmas kétszárnyú ajtó, a másik oldalon pedig egy lift, és mellette lépcső.
- Jó napot! Miben segíthetek?- kérdezte a pult mögött ülő hölgy.
- Felhívtak, hogy jöjjek be- próbáltam magabiztos lenni.
- Mi a neve?- kérdezte.
- Lucy McOliver.
Felvette a telefont, majd tárcsázni kezdett. Pár percig beszélt az illetővel, és mikor végzett, felém fordult.
- Menjen fel az első emeletre, és ott kopogjon a 117-es ajtón.
- Rendben. Köszönöm- mondtam illedelmesen, és elindultam a lifthez.
Mikor felérkeztem, úgy tettem, ahogy a nő mondta, és azonnal ajtót is nyitottak nekem. Justin és az a két rendőr volt bent, akik a házból vitték el.
- Két percet kapnak!- mondta az egyik, majd kimentek a szobából.
- Miért hoztak be?- kérdeztem halkan, és leültem a Justin mellett elhelyezkedő székre.
- Elvileg péntek este csináltam valamit- válaszolt, és körbe nézett a szobában.
Figyelnek minket.
Nem vagyunk egy hullámhosszon, hiszen alig beszélünk, de megértettem. Meg amúgy is, egy rendőrségen mindenhol, mindenki figyel.
- Aznap együtt voltunk- próbáltam adni az értetlent, ami sikerülhetett is, mert Justin halványan elmosolyodott.
- Én is ezt mondtam nekik- mutatott az ajtó felé.
- Akkor ezért hívtak be engem is.
- Lejárt az idő! Miss McOliver, maga jöjjön velünk- nyitottak be, minden előjel nélkül.
Elindultam kifelé, de Justin elém állt, és a fülemhez hajolt.
- Mond azt, hogy egész este és éjszaka együtt voltunk- súgta a lehető leghalkabban, majd nyomott egy puszit a nyakamra és az arcomra, miközben a hajamba túrt. OMG. Ezt most muszáj volt neki?! Életemben nem csináltak még velem ilyet. Nem mondom, hogy szar érzés, csak ilyen környezetben nem valami nyugtató dolog. Inkább felkavaró.
Remegő térdekkel indultam el újra. Bekísértek egy szobába, ami egy az egyben úgy nézett ki, mint a filmekben gyakran előforduló kihallgató szoba.
- Üljön le!- mondta bent, egy teljesen ismeretlen személy. Öltönyben volt, és egy jelvény volt a mellkasán. Talán nyomozó.
Túl sok bűnügyi filmet/sorozatot nézek...
- Mióta ismeri Mr. Bieber-t?- tette fel első kérdését, miután bemutatkoztunk egymásnak. Grey Peterson-nak hívják, és egy elég jóvágású, húszas éveinek végében járó férfi.
-  Péntek este óta.
- Hol találkoztak?
- Egy buliba mentem, és felajánlott egy fuvart.
- Hol volt a buli?
- San Diego-ban. A Los Angeles felé vezető út közelében.
- Pontosabban?- kérdezte.
Láttam a szemében, hogy csak össze akar zavarni. Hát sajnos egyenlőre nem sikerült neki. Szemrebbenés nélkül diktáltam le neki a címet.
- Meddig tartózkodott ott?
- Talán egy vagy két órát.
- Utána mit csináltak?
- Elmentünk hozzá.
- A San Diego-i lakásába?
- Igen.
- És mit keresett ma, a Los Angeles-i otthonában?
- Tudja, elég jól éreztük magunkat pénteken...- hajtottam le a fejem, és próbáltam valami olyanra gondolni, amitől esetleg elpirulhatnék, hogy hitelesebb legyen a dolog.- Szombatra megbeszéltünk egy újabb találkozót, és ott maradtam éjszakára.
- Értem. Nos köszönöm- mondta, majd felállt, és kiment a szobából, engem egyedül hagyva.
Legszívesebben kifújtam volna a bent tartott levegőmet, de sejtettem, hogy a tükör mögül néznek. Nézik a reakciómat, és várják, hogy lebukjak.
Féltem, hogy tényleg az fog történni, és hamis tanúzás miatt akár börtönbe zárnak. Nem is értettem, hogy miért nem mártottam be Justin-t, hiszen megölt egy embert. És még ki tudja mennyit...
Vagy fél órát ülhettem (tépelődhettem) bent, mikor kinyitották az ajtót, és mondták, hogy mehetek.
Amikor kiléptem az épületből, megláttam Justin-t és Ben-t a terepjárójuk előtt beszélgetni. Gondolom rám vártak, mert mikor eléjük értem, Ben kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Behuppantam, és elindultunk.
Síri csend volt. Senki nem szólt senkihez. Idegesítő volt. Nagyon is! Az egész út nem volt több fél óránál, de úgy éreztem, mintha legalább három órát mentünk volna. A nap már lement, mikor a hatalmas ház elé értünk.
A feljárón megállva Ben leállította az autót, majd bementünk. A többiek a szokásos helyükön ültek, a nappaliban. Mikor hallották, hogy jövünk, egyszerre kapták fel a fejüket. Még Jeff is, aki a telefonon lógott, majd kinyomta, mikor meglátta Justin-t.
- Kint vagyok!- tárta szét kezeit mellettem.
- Ez gyors volt...- ámult el az egyik tag. Azt hiszem Hugo a neve.
- Ha Lucy nincs, akkor még mindig ott lennék- mondta Justin, és nyomott egy jó nagy cuppanós puszit az arcomra.
- Többet nem foglak kihúzni a szarból Bieber!- néztem rá keményen, majd elindultam a vendégszoba felé.
Mérges voltam. Mindenkire, és még magamra is. Nem akartam ennek az egésznek a részese lenni. Még az is jobb lett volna, ha akkor megöl, mikor meglátom őket pénteken.

28 megjegyzés:

  1. IMÁDLAK ♥ Imádom ezt a rész is ♥

    VálaszTörlés
  2. Örülök h megtalaltam ezt a blogot nagyon tetszik.siess a kövivel amint gépen leszek fel is iratkozok.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én örülök, hogy tetszik! :)
      Köszönöm! ♥

      Törlés
  3. nagyon jó! folytatást minél hamarabb!.:D

    VálaszTörlés
  4. nagyon gyorsan hozzd a kövit imádom ma kezdtem el olvasni és nem bántam meg! remélem össze jönnek:DD ♥♥3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbálkozok vele! :)
      A remény hal meg utoljára! ;)
      Puszi neked, bárki is vagy! ♥

      Törlés
  5. Nagyon durván jó!!!:00 Nem vagyok Belieber de jó az ötlet és jól írsz! Így tovább:) siess a kövivel!!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! ♥
      Nagyon jól esnek a szavaid! Tényleg! :')
      Írom már! :))

      Törlés
  6. mikor lesz már rész? MÁÁÁR NEM BÍÍROOM!!!!!!!!! :OOOO

    VálaszTörlés
  7. éééés mikooor teszed fee? :DDDDDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugi, írom!
      De megtudhatom becses neved, kedves ismeretlen? :)

      Törlés
  8. Imádom! még ma lesz űj rész??:)) ♥ engem is elrabolhatna,sőt fizetnék neki hoy raboljon el! még meg is ölhetne!! :DD boldogan halnék meg :)) ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom. Remélem fel tudom tenni. :))
      Szerintem sokan vagyunk ezzel így... x'D
      Köszönöm, hogy írtál! ♥♥

      Törlés
  9. MIkor lesz uj rész???????????????????:)

    VálaszTörlés
  10. Szia! nézd meg! ♥ http://aztanrohadtulidegesitett.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés
  11. waaaa:) nagyon király rész volt:) ♥ mikor lesz a kövi? ♥

    VálaszTörlés
  12. *o* Fúú ez nagyonn jól sikerült :$ Imádom a rossz fiúkat de ez a Bűnöző Justin nagyon elvarázsolt :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Igyekeztem jól megírni... :D

      Törlés