15. Forest

Sziasztok drágáim! ♥

Nagyon köszönöm, hogy az előző részhez annyi csodás dolgot írtatok!
Meghatódtam! :')

Remélem megtartjátok jó szokásotokat, és a következő részeknél is írtok nekem. :)
Ez kicsit uncsi lett, de a következő... Na jó, nem árulok el semmit! ;)

Örömmel jelentem ki, hogy leérettségiztem! Wohóóó
Köszönöm mindenkinek aki biztatott! A családomnak -akikkel elég nehéz időkön megyünk keresztül-, a barátaimnak, a blogolvasóimnak (a türelmet), és legvégül a JBH csoport tagjainak, akik az utolsó szóbeli előtti pillanatban is ott voltak nekem!
Szóval hálás vagyok nektek! Love you all! ♥♥♥

Miután a kis kosárba dobáltam a szükséges dolgokat, mint például: a gumicukor, a chips, a mirelit pizza és a kóla, megkerestem a szomszéd sorban lévő Justint. Éppen a söröket nézegette magának. Levett négy üveggel a polcról, és beletette az általam tartott kosárba, ami a hirtelen súlytól majdnem kiesett a kezemből. Szó nélkül átvette tőlem azt, majd elindult a kasszához, ahol beállt a legkisebb sor mögé, de még így is várnunk kellett tíz idegtépő percet, mire sorra kerültünk. Éppen a személyiét vette elő, mikor a kasszában ülő férfi köszönt neki.
Csak nem még egy bandatag?! Ám nem pont úgy nézett ki, mint aki illegális dolgokat művelne. Szemüveges, szeplős, a feje búbján kopaszodó pasi volt.
- Jó napot Paul. A furgonnal minden rendben van?- vette elő Justin az udvariasabbik énjét. Szóval az említett Paul nevű személyt biztosan az autószerelő műhelyből ismeri.
- Persze- válaszolt a férfi.
Míg ők kellemesen elbeszélgettek egy kicsit, addig én bepakoltam a vásárolt dolgokat pár szatyorba, és vártam, hogy indulhassunk. Paul udvariasan bólintott egyet felém, mire rá mosolyogtam. Justin eközben pedig kivette a szatyrokat a kezemből, majd elindultunk.
- Minden megvan?- kérdezte Justin, mikor kiértünk a boltból.
- Azt hiszem igen- mosolyogtam rá halványan. Kivételesen nem a saját kocsiját használta, hanem Benét. Eleinte furcsa volt, de Zeusz miatt erre a járgányra esett a választása, hiszen egy kétszemélyes Audiba szegény kutya aligha fért volna be. Ráadásul nem egy palotapincsiről beszélünk...
- Akkor irány, az erdő!- mondta, miközben beültünk a kényelmes fekete bőr ülésekbe. Beindította a terepjárót, Zeusz pedig a két első ülés között kidugta a fejét.
A rádió halkan szólt, de úgy igazán szerintem egyikünk sem figyelte az adást. Én legalábbis a gondolataimmal voltam elfoglalva. Leginkább pedig azzal, hogy hogyan fogom ezt a hetet kibírni vele, ha körülbelül ugyan ennyi marad a kommunikáció és hallgatás számának aránya közöttünk.
Ő pedig párszor rágyújtott, és mellettem füstölgött. Ahogy elnéztem, a szó minkét értelmében.
- Mennyi idő még?- kérdeztem két órányi némaság és kocsikázás után.
- Már nem sok- válaszolt, miközben kipöckölt egy csikket az ablakon túlra.
Justin hamarosan lefordult az útról, és egy kis városkába érkeztünk. A várost csak tízezren lakják a tábla szerint, ami ki volt téve. Az egész úgy nézett ki, mint ahol megállt volna az idő. Régi egy-két szintes házak sorakoztak egymás mellett a kétsávos főút mentén, amiknek az aljában kisebb boltok kirakatait láttam. A fekete, régi stílusú utcalámpákról muskátlik lógtak le, amiken látszott, hogy lelkiismeretesen gondozzák őket. A háttérben látszottak a zöldellő fák, és a hegyek, amiknek alja szinte beúszott a városba. Olyan megnyugtatónak és otthonosnak tűnt az egész. Valahogy Justin nem illett bele ebbe az idilli környezetbe. Bárhogy is próbáltam elképzelni benne...
- Miért van az a sejtésem, hogy nem ide jöttünk?- kérdeztem, mikor egy kicsit lassított az autó tempóján.
- Mert nem ide jöttünk. Vagyis ehhez a városhoz tartozik az a rész is, de az már nyílt terep.
- Nyílt terep?
- Kevés ház a közelben, nuku közvilágítás, földút.
- Szóval amikor azt mondtad, hogy erdő, akkor komolyan gondoltad- húztam el a szám.
- A legteljesebb mértékben!
- Ahhh. Annál még a tábor is jobb...- morogtam magamban, majd néztem ahogyan elhagyjuk a főutat, és egyre közelebb megyünk a hegy lábához.
Kacskaringósan haladtunk a felfelé vezető úton, majd letértünk egy földútra.
- Hivatalosan még ez a rész is város része, szóval az áram és a víz be van vezetve- világosított fel. Gondolom azért tette, mert látta a kétségbeesett fejemet.
- Ugye itt nem szoktatok...- kezdtem el, de mielőtt befejezhettem volna, közbevágott.
- A piszkos munkákat nem itt végezzük. Arra van egy raktárunk Los Angeles-ben.
- Oké. Vagyis nincs rendben a dolog, de értem.
- Ártalmatlan embereket nem bántunk általában.
- Általában?- vontam föl a szemöldököm.
- A szemtanúk mindig rosszul járnak. De például a te eseted elég kivételes volt.
- Hogyne!- forgattam meg a szemeimet, majd az ablakon keresztül próbáltam kitalálni merre is megyünk.
Nem sokkal később egy közepes méretű, kétszintes faház mellett álltunk meg. Az elején nem volt semmiféle kerítés, vagy más figyelmeztető dolog, hogy magánterületre léptünk. Justin leállította a kocsit a kis verandára felvezető lépcső előtt, majd kiszállt a járműből. Én is követtem őt, Zeusszal a nyomomban. Az utóbb említett kutya azonnal a bejárati ajtóhoz rohant, ahol Justin már nyitotta is a rácsot, illetve az ajtót. Amin gondolom nem csak egy átlagos zár volt, hiszen a kulcsok ott zörögtek a kezei közt. Egy utolsót kattant a zár, majd az ajtó kinyílt.
- Szóval... Lehet, hogy egy kicsit kupi van- mondta, miközben előttem bement a házba, hogy ellenőrizze a dolgokat, illetve kikapcsolja a riasztót.
- Nem vészes- válaszoltam, mikor sikerült körbenézni a nappaliban, ahová azonnal betoppantam.
A nappali nem volt olyan tágas, mint a házukban, de így is elég nagynak tűnt. A burkolat mindenhol sötétre pácolt fa volt. Tökéletesen passzolt a vörös és drapp színekhez, amik a szobában uralkodtak. Talán a falon lévő puskákat és szarvasfejeket leszámítva egész otthonosan nézett ki. Amint jobbra néztem, megláttam egy ebédlőasztalt, mely mögött egy L alakú kis konyha foglalt helyet. Az egész alsó szint egybe volt nyitva. A bal oldalon helyezkedett el a lépcső, alatta pedig három ajtó nyílt.
- Körbevezetlek fönt- mondta, majd maga után húzott a lépcső felé. Mikor felértünk, elengedte a kezem, mintha mi sem történt volna.
A felső szint belmagassága alacsonyabb volt, mint a lentié, ami kicsit nyomasztóbban hatott a sötét fa burkolattal. Egy folyosó vezetett végig középen, ahonnan ajtók nyíltak. Pontosan hat darab.
- Az ott a fürdő- mutatott a velünk szemben lévőre, majd elindultunk, és benyitott az első szobába, ahol a szekrényhez sétált.
- Ez a te szobád?- érdeklődtem az ajtófélfának támaszkodva. Elég pici volt a helység. Éppen csak egy kisebb franciaágy és egy szekrény fért bele.
- Általában igen- válaszolt, és kivett két friss ágyneműt a bútorból. Az egyiket ledobta az ágy csupasz matracára, a másikkal meg elindult felém.

- Melyikbe szeretnél aludni?- kérdezte tőlem, miközben a bezárt ajtókat nézegette mögöttem.
- Öhmmm. Gondolom mindegy- vontam vállat, majd benyitottam a vele szemben lévő szobába. Ebben két különálló egyszemélyes ágy volt, de ez a helység sem volt sokkal nagyobb.
Nem nagyon akartam megtudni, hogy előttem kik vették használatba az alvó alkalmatosságot, de mivel én választhattam, nem gondolnám, hogy vészes lett volna a dolog.
- Felhozom a cuccainkat- mondta mögülem, majd otthagyott az emeleten egyedül. Az egyik ágyra ledobtam a szükségtelen dolgokat, majd a lepedőt kezdtem felhúzni az előttem lévő matracra. Elég nehézkesen ment, de végül sikerült a dolog. Felegyenesedtem, és kisöpörtem a hajamat a szemem elől. Ekkor láttam meg Justint, aki az ajtóban állt, és gondolom a lökhárítómat vizsgálgatta.
- Ha abba hagynád a bámulásom, akár segíthetnél is- szóltam rá, miközben megdobtam, a még huzat nélküli párnával. Sajnos a próbálkozásom nem jött össze, mivel megfogta a párnát mielőtt az arcába csapódhatott volna.
- Miből gondolod, hogy téged néztelek?- vonta föl a szemöldökét.
- Jogos- válaszoltam morogva, majd kitéptem a kezei közül a párnát, és befejeztem azt, amit elkezdtem.
Előző este láthattam, hogy nem az olyan lányok jönnek be neki, mint én. Szóval már a feltevés is vicces lehetett számára. Talán az egyetlen közös dolog az volt köztem és Chanel között, hogy mindketten azonos neműek vagyunk. De körülbelül itt meg is állt a tudomány.
- Végeztél?- kérdezte szórakozottan. Ohh, szóval tényleg kinevetett...
- Igen- mondtam, miközben fújtattam egyet.
- Nyugodtan fedezd fel a házat, addig én lemegyek a pincébe.
- Oké- válaszoltam, majd lementem vele a nappaliba.
Ott elváltak az útjaink, mert kinyitotta a lépcső alatti első ajtót, és eltűnt mögötte. Gondoltam az lehetett a pince lejárata.
Elindultam a konyha felé, és láttam, hogy Justin ki sem pakolt a szatyrokból, csak letette őket az asztalra. Gondolom ezt a munkát rám hagyta. A hűteni való dolgokat bepakoltam a helyükre, de a többit ott hagytam, hiszen nem voltam valami tájékozott a helyen.
Éppen a kandalló fölötti polcon lévő kis szobrocskákat néztem, mikor valaki kopogni kezdett a bejárati ajtón. Zeusz azonnal odasietett és ugatni kezdett, bennem még a vér is megfagyott. Mikor realizáltam a helyzetet, elindultam a pinceajtóhoz, és gondolkodás nélkül lerohantam a lépcsőkön.
Nem várt látvány fogadott. Középen egy biliárdasztal volt, bal oldalt pedig egy kisebb bár a sarokban, mellette pedig egy csocsó asztal. Viszont a jobb oldali részen egy hatalmas faltól-falig érő polcrendszer állt. Ez még nem is lett volna meglepő, ha nem lett volna nyitva. Mögötte pedig egy másik szoba helyezkedett el. Négy hatalmas monitor volt szemben, az asztalon, ami előtt Justin ült. Úgy döntöttem, hogy inkább nem nézek körbe, hanem azonnal szólok neki.
- Justin! Valaki van a ház előtt- mondtam neki, mire azonnal megfordult a székben. Majd mikor leesett neki, hogy mit mondok, felpattant, és elindult felém.
- Nem láttál semmit. Rendben?- kérdezte, mikor már a hatalmas szekrényt (ajtót) zárta be a játékszobában.
Csak bólintottam egyet, és elindultam fölfelé. Justin meg követett. Majd az ajtónál elém állt, és kinyitotta azt.
- Jó napot!
- Jó napot biztos úr! Miben segíthetünk?- kérdezte Justin óvatosan, miközben a kezét átvetette a vállamon.
- A héten járt erre egy turista pár, és megkérdezték, hogy kiadó-e a háza.
- Sajnos nem az- válaszolt az egyenruhában lévő pasinak.
- Értem. Kellemes pihenést kívánok önöknek!
- Köszönjük- mosolyogtam rá barátságosan, majd mikor elindult a kocsijához, Justin bezárta az ajtót.
- Nem éppen egy fegyverekkel teli házra vágynak a turisták- morogta Justin az orra alatt, miközben elindult a pince felé.
- Nem is látok a falon lógón kívül másokat.
- A pince tele van stukikkal meg egyebekkel- nézett felém.
- Azt hiszem a részletekre nem vagyok kíváncsi- fancsalodott el a képem, majd leültem a kanapéra, és úgy döntöttem, felhívom Ellist.
- Szia csajszi. Mizu?- vette fel két csörgés után.
- Bonyolult. A táborba mi van?- érdeklődtem.
- A szállás szar, a hangulat viszont nagyon jó. Este mályvacukor sütögetés volt, meg néhányan a dugi piájukat vedelték.
- A tanárok?
- Már aludtak addigra. Viszont nagyon hiányzol. Nem tudod, mit hagysz ki- mondta egy sóhajtás kíséretében.
- Dehogynem! Sok pókhálót. Na nem mintha itt nem lenne...
- Hol vagy?
- Valahol egy hegy és egy erdő közepén.
- Pontosan?- képedt el.
- Nem tudom. És nem is nagyon izgat- vontam vállat, de ezt ő úgysem látta.
- Mi van, ha egy sorozatgyilkos a srác?- kérdezte, mire kiszakadt belőlem a röhögés.
- Jól vagy?- kocogtatta meg hátulról a vállam Justin, aki gondolom időközben feljött.
Csak bólintottam egyet.
- Mi ilyen vicces?- kérdezte a vonal túlsó oldaláról Ellis.
- Te- válaszoltam.
- És milyen amúgy?- kezdett újra faggatózni.
Ez a kérdés már sokadszorra került feltevésre, de még egyszer sem válaszoltam neki. Mindig kerestem valami menekülési útvonalat. Hát most sem lett másképp.
- Figyu Ellis, mennem kell. Majd holnap írok neked.
- De...
- Nincs de!- vágtam a szavába, majd elköszöntem tőle. A választ sem vártam meg, csak kinyomtam a készüléket.
- Ez mi volt?- nézett rám Justin a szemközti fotelből.
- Leráztam- vontam vállat.